2014. november 28., péntek

Betegség áldásai

A múlt hét végén felütötte a fejét nálunk a hasmenés. Ez jó ürügynek mutatkozott, hogy itthon töltsünk egy hetet. Közben édesapa is bedobta a törülközőt, garatgyulladással ő is társult a lábadozók sorához. Egy újabb őszi szünet!
Úgy gondoltam, hogy ezt a hetet kihasználjuk a készülődésre, hangolódásra. Előttünk az ünnepek.
Bár megkísértett az a gondolat, hogy félreseperjem az ünnepeket, hiszen hiábavalóságok, sok emberi hagyománnyal ötvöződik. A Bibliában amúgy sem találunk utalást a Karácsony megünneplésére sem. De aztán a Lélek biztatott. Itt egy jó lehetőség a család bevonásával sütni-főzni, díszítgetni. Fontosak az ünnepek. A gyermekek számára pedig különösen élvezetes a készülődés ideje. (Emlékezzek csak vissza a saját gyermekkoromra!)
5Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. 6Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. (Róma 14. fej.)
Végre nem egyedül kellett elkészítenem az apró meglepetéseket az adventi naptárhoz. Összefogtunk. Sütöttünk mézeskalácsot, főztünk csokoládét aszalt gyümölcsökkel gazdagítva, müzlit. Majd mindezt becsomagolva betettem a naptárunk zsebecskéibe. Feldíszítettük közösen az adventi koszorúnkat is. Ellátogattunk a könyvtárba, családi programon vettünk részt közösen. Egy szóval, jól telt a hetünk.
(A közös tevékenységek mellett az sem volt mellékes, hogy nem kellett korán kelni, szundíthattunk eleget.)



Boglárkánk

Máténk

Imolánk, aki a abban a korban van, amikor mindenre felmászik, megkóstol, kiborít, összeilleszt

Figyelitek, hol van a leányka ujja? Nem egyszer fordult már elő, 
hogy dolgozva a gépen egyszer csak kinyomta a főkapcsolót

Imola a kis pesztrájával 

Őszi levélhullás- gyümölcsfalevelek

2014. november 12., szerda

Ovi-ügy

Elérkezett a szeptember. Nagy izgalommal készültünk az óvodába. Nyáron megvarrtam az ovis-zsákokat, beszereztük a benti cipőket is. Boglárka az előző nap során mindenkinek a félelmeiről beszélt, az újtól való riadalmáról. Máténak ott volt a nővérkéje, egy biztos pont a bizonytalanban.
Megkezdődött az ovi, a lelkesedés, izgalom apadni kezdett. A legnagyobb problémaként a "barátkérdés" jelentkezett. Nem a tervek szerint sikerült ápolni a kapcsolatokat. Annyira elhúzódott ez a probléma, hogy már óvodába sem akartak menni. Kapóra jött az őszi szünet, egy kis pihenés.
Sokat imádkoztunk közben a barátokért. A szünet után valahogy kezdett megnyílni a gyermekeink szeme. Észrevették azokat a társakat is, akik korábban kiestek a rostán. Rájöttek, hogy a kisebbekkel is lehet jót játszani.
2 havi mérleg:
Hátrányait még nem tapasztaltuk a közösségnek, nagyon jó szemléletű óvónőik vannak.
Egy jövevényszavuk van: "Ez a játék nagyon UNI (unalmas) már!" Ne is legyen több!
Előnyei:
Bár nagyon merev szabályrendszerbe kell beleilleszkedniük, mégis beépülnek nagyon jó szokások a mindennapjaikba
Az állandó kontrollból bőven elég 4 óra, ezért ebéd után haza hozom őket. Fél óra átállás után (ezalatt hangoskodás, ugra-bugra, egymás hergelése zajlik-minden, amit a délelőtt folyamán vissza kellett fogniuk magukat) ismét megszelídülnek, szépen játszanak.
Boglárka szeretett volna egész napra maradni. De megbeszéltük, hogy akármilyen jól érzi magát az óvodában, szükséges, hogy együtt legyen a család, időt töltsünk egymással is. Egy egész napos távollét után már csak két fáradt, kimerült, ingerült gyermek jönne haza, akiket meg kell vacsoráztatni és le kell fektetni.
Máténak jót tett a szobatisztaságára nézve az óvoda, sokkal jobban figyel magára, nem csorgat be, hamarabb elmegy a mellékhelységbe is. A legénykénk ceruzafogása is sokat javult.
Ami csodálatos, hogy amikor megyek értük, akkor két boldog gyermek fut felém tárt karokkal. Máté minden alkalommal ezekkel a szavakkal fogad:- Már nagyon vártalak, anya! Szeretlek!

Ezzel szemben a reggeli felkelés nehézkes. Nehezen bújnak ki az ágyból. Máté minden reggel nagy meglepődéssel megkérdezi: -És hova megyünk, anya?
Minden reggel tudok meglepetéssel szolgálni:)

Az autót vissza kellett adjuk a nyár végén, így a gyermekeket kerékpár-utánfutóval szállítottam az óvodába. Ez nagyon szépen hangzik, de aggodalommal töltött el, hogy mi lesz, ha beköszönt az esős évszak, majd a hideg tél. Messze van az óvoda, és még szélmentes időben is nehéz tekerni a plusz 50 kg-ot. (100000000000000000000000000000000000-Imola helyesbített míg nem figyeltem:)
Nagyon imádkoztam autóért. Ha az Úrtól van, akkor tudjunk vásárolni egyet. Hosszas keresgélés után rá is találtunk az igényeinknek megfelelő járműre, édesapa haza is szállította. De miután hazaért vele, valamilyen oknál fogva az indításgátló aktivizálta magát, és nem tudott attól a perctől indulni. (Úgy éreztem a lelkemben, hogy az indításgátlás nem véletlenek összjátéka. Az Úr keze van a dologban. Szeretné még bennünket tanítani, türelemre inteni, megpróbálni a hitünket.)
Egyik szerelő a másikat követte, de mindenki széttárt karral értetlenül állt a probléma előtt.
Végül egy szerviz bevállalta a problémát. Hosszas keresgélés után (közel 1 hét múlva) nagy örömmel értesítettek, hogy megtalálták a gócpontot, kijavították a hibát. Nagy hálával vettük át ismét az autót.
Így most már az óvodába járásunk is könnyebbé vált.

"Köszönjük, Urunk, hogy mindig velünk vagy, megerősítesz, átsegítesz élethelyzeteinken!"

Építkezés-telekvásárlás

Hosszas imádkozás nyomán született meg az építkezés gondolata a szívünkben. Az otthonunk szűkös keretei miatt előre kell lépnünk. De hogyan? Hova?
A cél az volt, hogy a szülőkhöz közel, lehetőleg a szomszédságában. A szomszédos telek beépítetlensége következtében feltámadt bennünk a gondolat, hogy megkérdezzük a telek gazdáit mi a szándékuk a tulajdonukban levő ingatlannal.
Felkerestük a tulajdonost, de eladási szándékukkal nem biztattak, ha eladásra is kerülne a sor, akkor is magas árat szabnának ki érte. Lelombozódva hagytuk el a helyszínt, reményeink beteljesülése nélkül. A következő variáció a szülőkkel való közös telken való építkezés látszott kivitelezhetőnek. Ebben sajnos nem volt békességünk, valahogy sok szempontból nem látszott helyesnek a döntés. A szűk élettér, a túlzott közelség mind-mind újragondolásra késztettek minket. A férjem azért nekilátott a tervezésnek, de sehogy sem akart szépen kikerekedni. Itt egy meggyfa, amott egy szennyvízelvezető szűkítette a határokat. A szép kertet is le kellene gyalulni a gyümölcsfákkal és fenyőfákkal együtt.
Egyszer csak az öcsém hív. Támogatna bennünket, aktuális-e még a szomszéd telek? Gyorsan megkérdeztük a gazdákat, még nem adták el, és késznek mutatkoztak az ár mérséklésére is. Hála érte. Újból nekifutottunk, ügyvéd előtt szerződést kötöttünk, kifizettük a telek árát. Miénk a szomszédos udvar.
Csoda a számomra, hogy olyan sok éven át nem került beépítésre a telek, ill. a megkeresésünk után azonnal jelentkezett egy másik komoly vevő, aki szintén késznek mutatkozott az ár megtérítésére. Időzítés, Isteni tervezés része.
Ezután jön még a java! Várjuk az Úr vezetését.

Mit és hogyan is tanítunk?

Egy korábbi poszt közreadása:

Az életünkkel mindent. Időbeosztásunk, rendszertelenségünk, rossz konfliktuskezelési módszereink mind maradandó nyomot hagynak gyermekeink személyiségében.
A napokban a következő párbeszédet folytattam le az egyik eladónővel:
- Akkor szeptemberben kezdik az ovit?
- Igen, a nagylányunk iskolaköteles lett.
- Ha nem volna kötelező, akkor nem vinné?
- Akkor elképzelhető, hogy nem.
- Pedig olyan jó módszerrel tanítanak az óvodában.
Ekkor az egyik vevő, aki az egyik óvodában teljesít konyhaszolgálatot, megjegyezte:
- Igen, igen, lassan már a konyhában is ezzel a módszerrel kell főzni.
- Szerintem az óvodásoknak nem ezekre a különleges módszerekre van szükség. Egy meleg, szerető családi légkörben, ha biztosítják a mozgás és a kreativitás szabadságát, akkor mindent megadtak neki az iskolakezdéshez- válaszoltam.

Vicces egy kicsi, de elgondolkoztató is. Egyre inkább látom, hogy az egészséges gyermekeknek kevés irányított foglalkozásra van szüksége.
Számomra a heti tervezések nagy élményt nyújtottak, a gyermekeink is élvezték a napi egy órás irányított feladatokat, de hiszem, hogy ezek nélkül is a gyermekeink mindazt elsajátították volna, amire a korosztályuk szintjén szükségük van.
Mégis úgy gondoltam, hogy egy kicsit összegyűjtöm magamnak mindazokat a területeket, amelyeket tudatosan, vagy kevésbé irányítottan, de fejlesztek a mindennapokban.
Mozgás: a mozgás szabadságára nagy hangsúlyt fektetek. Kipróbálni ezerféle módon egy eszközt, ugrálni, szökdelni, mászni, sárban tapicskolni, vízben pancsikolni mind- mind nagyon fontos a kiegyensúlyozott mozgásfejlődésben. Sokak számára fontos a tiszta ruha, cipő. Ha ezeket nem engedjük bemaszatolni a gyermekeinket megfosztottuk a fejlődésük egy fontos területétől.
A nagyobbaknál elkezdődött a fára mászás. Édesapa készített a diófára egy kis kuckót, amit a gyermekek lépcsőként használnak a nagyobb magaslatok meghódítására. Hajmeresztő, legszívesebben lerángatnám a magasból és a fenekükre ültetném őket, hogy le ne essenek. Tudatosan tanulom az elengedést, és az imádságot ezekben a helyzetekben. Nem indokolhatunk mindent azzal, hogy azért nem szabad, mert veszélyes. Mi nem veszélyes? Kérem, mondjon valaki egy példát!
Mindent kipróbálni, kipróbáltatni. Sütés, főzés, teregetés, ruhahajtogatás, pakolás, öltözködés, ...
Számomra a legnagyobb élmény, hogy eljutottunk oda, hogy már egyedül megtudnak a nagyobban mosakodni, törölközni, felöltözni, fogat mosni,...
Nem utolsó sorban hatalmas segítség is! Ki kívánna három gyermeket mindenben még kiszolgálni?
Sokat ártunk, úgy hiszem, ha nem engedjük át a gyermekeinknek a zokni felvételét, gombolást, cipzár felhúzását, cipő felvételét,... Sokat ártunk magunknak is!!!

Beszéd: a nyiladozó értelemnek kielégíteni a végsőkig az igényeit. A könyvek olvasása, könyvtárba járás, nagy beszélgetések kérdez-felelek módon elengedhetetlenül fontosak.
Hetekig a vulkán témáját rágtuk (nem gondoltam volna, hogy egy 5 éves agy ennyi mindenre gondol, kíváncsi) Hogyan törhet ki a vulkán? Ma is vannak vulkánok? Mi történik az emberekkel, ha rájuk folyik a láva? Mi láttunk már vulkánt? Miért alszik ki? ....
Aztán sokszor előkerül az élet-halál gondolata. A gyermeket igenis érdekli mi lesz a halál után, miért halunk meg, mikor fejeződik be az életünk, kisgyermekek is meghalhatnak, mama miért él még, ha már megöregedett? A Mennyországba mindenki bekerül? ....
Dínók témája kimeríthetetlen:)
Ehhez a területhez kapcsolhatjuk a számlálás, betűismeret elsajátítását is. (A gyermek szintjén mindent, minden 2-5 éves korig az életkornak megfelelően kell kialakulnia a számfogalomnak. Egy 4 évesnek 4-ig kell felismerje a mennyiségeket. A gyermek sokszor a saját nevének betűit tanulja meg leghamarabb) Versek, mesék, mondókák mind ide sorakozhatnak fel.

Kreativitás: ebből a gyermeknek nagyon sok van, ha engedjük kibontakozni. Elég 1-2 szék, pokróc és kész a bunki. Engedjük- e "rendetlenkedni" a gyermekeinket? Vagy fontosabb a szoba rendje, tisztasága? Sokszor a gyermek kreativitási törekvéseit megfojtjuk a tisztaságra hivatkozva. Gyurma, festék, ceruza, lap és beindul a gyermeki fantázia. Álmélkodom, hogy milyen jókat tudnak rajzolni. Olyan egyedi még az ábrázolásmódjuk. Hihetetlen agyi tevékenység indul be, amikor a gyermek el kezd alkotni. Sokszor belefülelek a párbeszédeikbe, gyönyörűséges. Melyik módszer, program tudja a gyermekeinket erre fejleszteni. Egyik sem. Az óvoda a családot próbálja pótolni, természetesen sokkal gyengébb teljesítési mutatókkal.
A gyermekeink fürdenek, a dínók a vízben, beszélgetnek:
- Be kellene merítkeznie a Stegosaurusnak.

Lelkiség: Itt elsősorban a keresztyén nevelést tartom fontosnak. Ez egy hatalmas halmaz. Rengeteg erkölcsi szabály, együttélési problémamegoldás kerül feldolgozásra.
Úgy terveztem, hogy nem magam által megfogalmazott szabályt fogok a gyermekeimnek a szívébe írni, hanem nagyon fontos igeverseket fogok megtanítani, amit a hétköznapokban is fel tud használni.
Minden este gyakoroljuk az igeverseket, mikor már emlékezetünkbe beleült, újabbat veszünk elő.
Az Igeolvasás, imádság az életben a legerősebb kapaszkodó. Isten megismertetése, az imádság lehetőségének kulcsa minden élethelyzetben, az élet viharaiban igazi horgony lehet a gyermekeink számára.

Életminta: mindennel tanítunk, kezdtem, és most folytatom is. Amikor gyülekezetbe járunk, barátokkal beszélgetünk, vagy éppen a Madarasi-Hargita csúcsát vesszük célba, minden tettünkkel példát adunk. A szemetet összeszedjük, a természetet megbecsüljük, csodáljuk, tisztán tartjuk, példát adunk. Amikor kivesszük a kenyeret a sütőből, vagy éppen paradicsomot szedünk a kertből, vagy kecskéket etetünk, akkor megint csak nevelünk. Értékrend, szemlélet, személyiségformálás ezek által történik a legerőteljesebben.
Nagy kihívás ez minden család számára, de gyönyörűséges is.
Amikor Boglárka azt mondja a hegyekre pillantva: - Ez gyönyörű, igaz anya? Menjünk a hegyek közé! vagy Én felnőttkoromban a házamat a hegyek közé építem.- akkor gyönyörködöm, mert valamit sikerült elcsepegtetni, sikerült átadni. Vagy: "Én úgy szeretnék élni, hogy Istennek tetsszen." Igen, ez az életben a legfontosabb.

Én is erre vágyok, hogy a helyemet betöltve, minden pillanatot élvezve, megköszönve tudjam a gyermekeinket vezetni a férjemmel együtt.