Egy évvel ezelőtti eseményt szeretnék lejegyezni, ami sokszor eszembe jut és hálára indít.
Ez az esemény költözésünk története. Egy évvel ezelőtt lázas készülődésbe kezdtünk. Isten vezetését, útmutatását megértve, összepakoltunk és 50 km-rel távolabbra költöztünk.
Nem kis izgalommal telt el számunkra ez az időszak. Véget értek a táborok, a húgom még éppen nálunk "nyaralt", amikor jött a felajánlás, hogy egy testvér a teherautójával kész bennünket elszállítani.
3 nappal az indulás előtt, még semmi sem volt dobozban. Ekkor a húgom látva az erő feletti próbatételt, felajánlotta, hogy marad és segít mindenben.
A dobozok már ott sorakoztak, megtöltésre várva, egy kis szobában. Ennek a története is egyedi. Egyik nap elhatároztam, hogy Transporterrel útnak indulok, és felkeresek néhány üzletet dobozgyűjtés céljából. Ekkor az egyik kolléga felajánlotta, hogy szívesen velem tart. Jó szerevező lévén (ez nem rám vonatkozik:), hamarosan a főbb üzleteket sorba látogattuk (én csak ámultam) és megtelt a kisbusz kartonokkal. Az összegyűjtött mennyiség éppen elég lett a holmijaink eltárolásához.
A dobozok készen álltak, a segítség is felsorakozott mögém, kezdődhetett a pakolás. 3 napon keresztül dobozoltunk, címkéztünk, izgultunk, nevettünk, kétségbe estünk, újra neki lendültünk és befejeztük a megkezdett munkát. Nagyon hálás volt a szívünk.
Közben a férjem a kecskeól lebontásán fáradozott. Aminek a felépítése hetekbe telt, most néhány nap alatt kellett hordozható formába hozni. Közben , hogy megpróbáltassunk, a férjem belelépett egy rozsdás szögbe, kitört rajta a láz, erejét vesztette (de nem akaraterejét), és így végtagjait vonszolva húzogatta a szögeket, döngette a falakat, bontotta a tetőt. Nagyjából a végére is ért.
Az autó előállt. Nagyon szakszerű irányítás mellett zajlott a csomagtér berakodása, segítőkezek is akadtak.
A sok személyes tárgy végre az autóba került. Az istálló elszállítása egy körben nem volt megvalósítható. Mennyire örültünk, hogy kaptunk egy újabb lehetőséget, egy újabb kört. Ez nem kis áldozat, idő volt a felajánló részéről.
A lepakoláshoz is jutott segítő kéz. Nem kis áldozat volt a szülők részéről, hogy hatalmas pakkunkkal együtt befogadtak bennünket. A tiszta, rendezett udvar pillanatok alatt rakodó térré alakult. Mit hova tegyünk? Lassan minden a helyére került.
A sok izgalom is lassan a végére ért. Már nagyon vártuk. Egy ideig biztos nem szeretnénk költözni.:)
Jó újból és újból felidézni az eseményeket, és hálát adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése