2013. május 14., kedd

Vasárnapi Óvoda


Foglalkozás menete
Rávezető énekOly erős az Úr... (új ének)
Rávezető kérdésVoltatok- e már olyan betegek, amikor a fertőzés veszélye miatt otthon kellett maradnotok vagy kórházba kellett mennetek? Milyen rossz érzés, mikor nem mehetünk át a barátokhoz!
A mai történetünkben is hasonló érzéssel küszködtek emberek. Kirekesztve kellett élniük, mert betegségük fertőző, sőt halálos volt. Maguk előtt kellett kiáltozniuk: "tisztátalan". Emellett a testükön csúnya elváltozásokat, gümőket kellett elviselniük. Sok kiálló végtagot (orr, fül, ujjak) el is veszíthettek. Borzasztó látvány nyújtottak. Ki akar egyáltalán ilyen emberekkel találkozni?
(fényképpel még nem mertem illusztrálni az elmondottakat, hiszen nagyon ijesztő látvány egy előrehaladott betegségben szenvedő külseje, nagyobbaknál szerintem meg lehet próbálni)
TörténetA 10 leprás meggyógyítása
Személyes alkalmazásJézus nem kerülte el a megvetett samáriai településeket. Őt nem rémisztette, taszította a leprás test sem.
Valójában mindannyian szenvedünk egy halálos betegségben, a bűnök betegségében, amelyből csak Jézus tud szabadulást adni.
A lepra is gyógyíthatatlan volt, de Jézus szavára mind a 10 beteg meggyógyult.
De csak 1 ment vissza megköszönni, hálát adni, dicsérni Istent. Nem ilyenek vagyunk mi is sokszor? Minden jó olyan természetessé válik, hogy már nem is érezzük szükségét a köszönetnek. Pedig bármit kapunk, ugye illik megköszönni? (Néhány elgondolkodtató példa a hálára- táblázat alatt)
IgeversZsolt 84, 6.
"Boldog az az ember, akinek Te vagy az ereje, aki a Te utaidra gondol."
ÉnekAz Isten jó c. ének idevonatkozó versei
Kézműves,
otthoni emlékeztető
flanel képek (kivágandó képek itt) készítése a történethez
(a képek kiszínezése és kivágása után a hátlapra kimaradt flaneldarabokat ragaszthatunk a gyermekekkel)
Kérdések:
Belegondoltál már, milyen csoda, hogy a mai reggelen is
- találkozhattál újra a szeretteiddel?
- ki tudtad nyitni a szemed, és látsz?
- fel tudtál kelni az ágyból, és nem tolószékbe kellett ülnöd?
- asztalhoz ülhettél és megreggelizhettél?
- felöltözhettél?
- játszhattál?
- nem kellett bujkálnod, mert békesség van kis országunkban?
- nem kellett menekülnöd a durva bánásmód miatt, mert a szüleid szeretnek?
- a saját otthonodban lakhatsz, mert nem döntötte le földrengés, árvíz a lakásotokat?
- eljöhettél a bibliaórára, mert nem kell titokban, bujkálva összegyűlnie a hívőknek?

Megköszönted- e ezeket?

Énekeket az igeverssel együtt itt töltheted le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése