2013. március 25., hétfő

Önállóságra nevelés kérdései

Az önállóságra nevelés nem kis feladat. Sok időt, türelmet, következetességet igényel. Úgy érzem, érdemes ezt a témát is meglovagolni egy kicsit. Számomra nincs meglepőbb dolog, amikor egy orvosi rendelőben egy édesanya egy 14 éves fiú hátáról lesegíti a kabátot, majd öltözködésnél feladja rá a sálat. Szerintetek, elfogadható? Ennek már nem fordítva kellene történnie?

Nem egyformák a gyermekek, nem egyforma az igény az önállóság elsajátítására sem. Az egyik alig látszik ki a földből, de már egyedül szeretné levenni a zokniját, a másik pedig 4 évesen is szívesen veszi, ha ráadják a cipőjét, megmossák a kezét. Nekem mind a két gyermektípusból kijutott. Érdekes látni, ahogy a lánykánk gyönyörűségét leli az egyedül megtett lépésekben, amely függetlenné teszi, és sokszor kiakadok, amikor a legénykénk szenvedésekkel teli, segélyhívó hangját hallom, hogy adjak rá egy sapkát.

Miért van szükség önállóságra?
- megkönnyíti az együttélést
Maga alatt vágja az az édesanya a fát, aki mindenben kiszolgálja a kis csöppségét. Bár nem hiszi el, de néhány év múlva sem fog változni a helyzet, ha nem tesz ellene. Először nagy energiabefektetés, de ez jó befektet a későbbiekre nézve. Édesanyák ne sajnáljátok se az időt, se a konyha tisztaságát (és ezt most magamnak is mondom), hogy gyermekeitek megtanuljanak önállóan étkezni, kanalat használni, kenyeret kenni, zöldséget hámozni,... Ne vonakodjatok megtanítani a gyermekeiteket önálló öltözködésre, helyes viselkedésre, köszönésre, házi munka végzésére...

A napokban panaszkodott egy édesanya, hogy felnőtt és kamasz gyermekei nem segítenek semmiben. Mennyire elfogadhatatlan a viselkedésük. Nem voltam elég bátor, így nem mertem nyilatkozni, de a szívemben tudtam, hogy nincs igaza. Ezért az állapotért egy édesanya elsősorban önmagát teheti felelőssé. Egy gyermek nem születik nagy szorgalommal, tettrekészséggel, igényességgel. (Bár vannak személyiségek között e téren is eltérések) Ezeket mi alakítjuk, formáljuk a gyermekeinkben.


Egy 5 gyermekes édesanya példája lebeg mindig a szemem előtt, akinek már a 4-5 éves gyermeki mosogatnak, takarítanak a kis szobájukban, paníroznak, kertészkednek,...
Ez az édesanya mondta el, hogy nincs lestrapálva, van ideje pihenni, olvasni is. Nem könnyebb így nekünk is? Akkor miért nem vesszük a fáradságot?


- függetlenség, leválás elősegítése
Sok édesanyánál azt látom, hogy tudatosan hagyja függő viszonyba a gyermekét. Jól esik a lelkének, hogy a gyermeke sok mindenben tőle kér még segítséget. (aztán ahogy telik az idő, egyre terhesebbé válik ez a kapcsolat) Ennek aztán megvannak a hosszútávú következményei is. A sok döntésképtelen ember ennek a nevelésnek a torz szüleménye. De van ebből is kiút. A férjem jó példája ennek, aki fiatalemberként tudatosan kereste a leválás lehetőségét, az önállósodás alkalmait. Nem mondom, hogy ez harc nélküli, de megéri. Ennek áldásait, gyümölcseit a saját családja a jelenben is fogyaszthatja:)

Mi a célunk?
Egy önálló felnőtt, egy felelősségteljes édesapa, egy helytálló édesanya felnevelése, aki döntéseket hoz, ügyeket intéz, ellátja a háztartást, megjavítja a csepegő csapokat, gyermekeket nevel... Mindennek az elsajátításához rengeteg tanulásra van szükség, amelyet mi, szülők kell megadjunk a gyermekeink számára. Nem mindegy hogy mit visz magával a kis batyujában. Kozmetikai szépítőszereket, csini ruhát, lakkozott körmöt vagy a főzés tudományát, tiszta, rendes otthonképet, szeretetteljes nevelés élményeit? (lányként)
Nagy hála van a szívemben édesanyámért, aki erre a nagyfokú önállóságra nevelt, felkészítve így az élet adta feladatokra, kötelességekre. Nem ijedt meg, amikor egy hivatalos ügy intézését kellett ránk bíznia, vagy ha az igényes takarítást kellett átadnia. Nagy hasznát veszem mindannak, amit elrejtett az úti poggyászomba. Bár édesapám nem egy nagy tanítómester, de sok mindenhez közel engedett bennünket, lányokat is. Nem féltette tőlünk a fúrót, kalapácsot, csavarhúzót sem. Meszelni, ablakot- ajtót mázolni is engedett. Milyen hálás volt a szívem, mikor a nyári felújítási  munkálatokban aktívan ki tudtam venni a részem.

Sokszor pedagógusként is szomorúan észrevételeztem, hogy a gyermekek egy része nem tud cipőt kötni, mikor átlépi az iskola kapuit, és az orrfújással is nagy gondjai vannak. Nem tud önállóan játszani, ügyetlen a kültéri játékokban, nincs feladattudata, nem evidens a számára, hogy maga után rendet rak,...

Édesanya társaim, kérjük az Úr erejét, hogy tudjunk eleget tenni a feladatainknak! Nagy kihívás, napi harc, de az Úr áldása kíséri.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése