2013. február 11., hétfő

Tevegelünk

Azaz meglovagoljuk a tevék témakörét. (Boglárkánk kívánságára.) Tevézünk és nem tévézünk.
Első nap egy kicsit feladatlaposra sikerült, de közben is sokat okosodtunk.
A feladatlapot itt tekintheted meg.
Az utolsó feladatnál a lehetséges kiszínezésekre ötlet: A tevék púpjait tekinthetjük hullámzó tengernek, amelyben ficánkolnak a halak, hegynek- völgynek, amely tele van csodálatos fenyőfákkal, vagy egy tekergő kígyó is lehet.
Ebéd után sütöttünk egy tál babapiskótát (persze kör alakúra formázva a süteményeket). Majd a kész termékből megpróbáltunk egy tevét összeállítani.

Édesapa régi álmát valósította meg a hétvégén. Kiflit készített kenyértésztából. Nagyon finom lett, mondhatom. (Tömörebb, mint a bolti, így nem kell 5-öt enni belőle, hogy jóllakjunk.)

Kifli házilag:
1 kg liszt (100g ebből barna liszt)
1 ek. só
700 ml folyadék (ebből 2 dl tej, többi víz)- ebből kevesebb is elég szerintem
fél élesztő (hozzá 2 ek. cukor+ futtatásához az összfolyadékból egy fél pohárnyi)
25-30 ml olaj kb.

A felfuttatott élesztőt beletesszük a száraz alapanyagokba, összegyúrjuk, majd a végén hozzáöntjük az olajat is, amelyet szintén alaposan beledolgozunk a tésztába.

Hagyjuk megkelni. Előmelegítjük közben a sütőt. (Mi alacsony hőmérsékleten sütjük a kenyeret.)
Majd apró cipókat szakítunk ki a tésztából, kör alakúra nyújtjuk, majd feltekerjük. (A formázáson még kell fejleszteni.)

Világos barnára sütjük, végül tálaljuk.


A kenyértésztából fahéjas, kakaós csigát is szoktam készíteni. Egy kis cukor hozzáadásával. Nagyon szeretjük. Mielőtt teljesen megsülne a tészta, előtte vaníliás tejjel meglocsolom, amitől még finomabb aromát kap a csiga.
Így egyszerre tudok kenyeret és csigát is sütni különösebb bonyolítás nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése