Végre folyik a csapból a víz.
Mekkora luxus! Most már így érezzük. Lavóros, pancsolós,
csepegtetős hét után úgy érzem, milyen nagy könnyebbség a mai
kor asszonyának, hogy a csapból víz folyik. Tiszta, ivóvíz. A
csapból. Nem kell kútra járni, cipekedni.
A szűkölködős hetünk után a mai
napra bőven kijutott a vízből, de az árvízből is.
A csőtörés elhárítása után,
mikor ráengedték a rendszerre a vizet, a lakásunk külső falán
hatalmas vízár indult meg. Bent ültünk, közben gyönyörködtünk,
hogy mily édes hangja van a víz zubogásának. Biztosan odakint
valaki ellenőrzi a rendszert. Néhány perc múlva megyek ki, és
látom, hogy itt szó sincs ellenőrzésről. Ázik a fal, a tyúkok
fejvesztve menekülnek a rájuk zúduló vízáradattól. Elzártam a
csapot, és örültem, hogy nem hitegettem tovább magamat.
A következő egy harcjelenet.
Boglárkával éppen harcolunk, szócsatát vívunk. Egyszerű
pisilési esetből fakadó hatalmas érzelemtornádó kavarja fel a
békés, meleg otthonunk csendjét. Boglárkának kísérőre van
szüksége, és erre most én volnék a legalkalmasabb személy a
számára. Én a feladataimra hivatkozva kibúvót keresek. Ekkor
csap le a tornádó. „Anya, de hallgasd meg, hogy hogyan pisilek.”
Nem sok érdeklődést mutatok. Nevelési helyzet állt elő. (Ezt
most már napok hisztis jelenetei előzik meg, nem szabad tovább
várni vele!) A gyermek megfegyelmezése után végre mindenki a
megfelelő helyre kerül. Én a konyhában dolgozgatok tovább,
Boglárka vécézik. Csen van. Érted? Végre csend van! Egy fél
percig, mert Boglárka éles hangon jelzi felém, hogy, folyik a víz.
Szaladok. Áll a fürdőszobában a víz. Hiszen a lányka kivette a
mosógép csövét a WC- ből. A gép éppen abban a pillanatban ért
arra a fázisra, hogy leeressze a felesleges folyadékot, és nem
türtőztetve magát kiokádta magából a szennyes levet. Ezekben a
helyzetekben lehet a legtökéletesebben tesztelni, hogy a lefolyó
megfelelően lett- e behelyezve. Természetesen, nem. A víz a
szobánk felé veszi az irányt, és a küszöb alatt próbál utat
törni magának. Semmi pánik, így a heti szőnyeg takarítása is
meg van oldva:)
Sikerült végre a vizet megfelelő
mederbe terelni. Örömmel sietek vissza a konyhába, az őrhelyemre.
Ekkor Máté nagy örömmel fogad: „Vágom a kukacot!” Ha nem az
ovis mesénk illusztrációját tartaná a kezében, biztos én is
hasonló örömmel fogadnám az attrakciót. Helyette gyorsan
elveszem, és sopánkodok egy keveset. (Ez lenne a koronája az
árvizes történeteinknek?)
A mai nap nem csak a vízrendszer, de
az én türelmem is megmérettetett. A mai nap is megerősíti, Isten
nélkül könnyen megtörik a türelem is, lelohad a mosoly az
arcról. De Vele lehet győzelemmel is zári a csatát. Ma
mindkettőből kijutott.
Vajon mi következhet még ezek után?
Jöjjön a hálaadás, az Ige is erre
buzdít:
Köszönjük mennyei Atyánk
- a sok pötyit, amellyel már régóta szemezek, és most ajándékba a miénk lehet,
A pötyi mellé ráadásul egy kisdoboz gyöngyöt is összeválogattunk - a húgom eljegyzését, amelyért már régóta imádkoztunk,
- a vízcsapból folyó ivóvizet, és a szakembert, aki testvéri szeretettel szolgálatba állította a tudását, és térítésmentesen elhárította a hibát,
- az elővehető téli ruhákat,
- a finom tökfasírtot, amelyet most próbáltam ki először
Ugyanúgy készül, mint a húsos változata (és nagyon finom:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése