2017. június 4., vasárnap

Óvoda, iskola áldásai

Meglepő a cím, tudom, hiszen én magam is sokszor negatívan nyilatkozom a közoktatási intézményekről. A férjem és én is pedagógusok vagyunk, és van 2 iskolás gyermekünk, így mindkét oldalról van belelátásunk a jelen helyzetbe.
Most szeretném még is számba venni mindazt, amiben áldásként érkezett hozzánk az óvoda és iskola által.
Néhány évvel ezelőtt kóstoltunk bele a köznevelésbe. Szívem mélyén inkább otthon tartottam volna a gyermekeimet, így minden óvoda- és iskola előnyeit firtató pedagógust kicsit kétkedve figyeltem.
Emlékszem, mikor beléptem az óvoda kapuin, úgy éreztem, hogy mindenki valami olyat akar ránk erőltetni, amivel én nem is értek egyet. Azóta nagyon sokat változott a véleményem. Sokat nevelt, tanított az Úr is ebben a kérdésben.

1. Nehezen tudom beosztani az időmet. Különösen a felkelés és lefekvés okoznak gondot a számomra. Én külső kényszer nélkül nem kelek korán. Gyakran bújtunk ki későn az ágyból, mikor nem kellett az időnkkel elszámolni senkinek.
Aztán jött az óvoda, majd az iskola, meg kellett érkezni 8 órára. Engem csak ez tudott rávenni, hogy a napomat kora reggel kezdjem el.

2. Elengedés. Rábízni másokra. Én akartam mindent kézben tartani, gondolva, hogy én tudom, mi a legjobb a gyermekeimnek. Jó volt látni, ahogy a gyermekeim sok mindent megtanultak jó pedagógusok munkája nyomán.
Nemcsak a szakmai rész vagy a nevelés, hanem a fizikai elengedés is fontos. Nem azért engedem el 1 hétre a nagyszülőkhöz a gyermekeimet, mert meg akarok tőlük szabadulni, hanem mert mindenkinek szüksége van erre. A nagyszülőnek, aki az unokáival tölthet el néhány felejthetetlen napot, a gyermeknek, akik nagyon szeretnek a sámsoni nagyszülőknél időzni, és valljuk meg őszintén, nekem is felüdülés ez az idő. Kezdetben még én pityeregtem, amikor meghallottam a hangjukat a telefonban, mondtam is, nem kell telefonálgatni, mert nekem nehezebb így. Most már annyira ki tudok kapcsolni, minden lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy élvezni tudom minden percét, hogy csak a férjemmel kettesben lehetek.

3. Szocializáció. Erről is úgy hittem, hogy a legtökéletesebben csak a családban sajátíthatja el a gyermekem. Lassan értettem meg, hogy a családi szocializáció teljesen más mint a nagyközösségi, társadalmi szocializáció. Ezt a gyermekeim viselkedéséből tudtam lemérni. Míg itthon sokat harcolunk, állandóan emlékeztetem őket a szabályokra, tanítgatom őket az egymással való viszonyulásra, addig az óvodában-iskolában példásan viselkednek. Mindent alkalmaznak abból, amit otthon megtanultak, nincs probléma a viselkedésükkel. (Hangsúlyozom, azt alkalmazzák, amit megtanultak, megtanítottunk itthon nekik) Nincsenek dühkitörések, engedetlenségek, visszaszájalás, egymás sértegetése, agresszió. Vajon miért nem?
Mások a közösség szabályai. Más erők érvényesülnek. Hatalmas hála töltött el, amikor először visszajelzést kaptam a pedagógusoktól a gyermekeim reakcióit illetően. Itt tudtam lemérni a nevelésünk eredményeit. Ha otthon maradtak volna, csak annyit látnék belőlük, amit a mindennapos harcainkból szűrtem volna le. Sokkal negatívabb képem lenne róluk. A gyermekeinknek egyre inkább meg kell tanulni ebben a közegben HELYESEN élni. Igen, nem csúfolódhatnak, ha körülöttük mindenki azt tesz, nem használhatnak csúnya szavakat, ha körülöttük mindenki csúnyán beszél, nekik nem hullik az ölükbe a tablet, még ha a fél osztály azzal dicsekszik is, ... Úgy alakul ki bennük az immunitás, hogy éri őket sokféle hatás. Steril környezetben nem dolgozik a szervezet védekezőképessége. Féltem a gyermekeimet, nagyon. Kivonnám őket minden rossz hatás alól. Biztos, hogy kimaradnának bizonyos kérdések az életünkből: mehetünk-e farsangra, szülinapi buliba elengedem-e őket, elmehetnek- e minden múzeumpedagógiai előadásra (ahol alkalomadtán hagymából jósolgatnak őrizve nem túl dicsőséges hagyományainkat),...?
Ezekre a kérdésekre előbb vagy utóbb úgy is választ kell adjunk. Sokkal jobb a fokozatosság, mint a mélyvíz. Nem mindig könnyű venni a kanyart nekünk sem!

Még egy dolog: a pedagógus szava megkérdőjelezhetetlen. Az én szavam annál inkább a gyermekeink szemében. Én hiába bizonygatom, hogy pedagógus vagyok, én is tanítottam, ... Ha a pedagógus mondja, akkor azt meg kell csinálni. Ez is döbbenetes a számomra, hogy mennyire képesek alárendelni magukat a felnőttnek. 

4. Kudarcok, nehézségek. Vannak. Egy leuraló osztálytárs, bátortalankodás, ... Sok okos, jó képességű gyermek között elvegyül az én jóeszű gyermekem is. Nem ő a legjobb, legokosabb, első mindenben. Nem őt küldik el a mesemondóra, mert van jobb is. Ilyen az élet is. Nem vagyunk egyformák. Itthon de sokszor kerül Máté fiúnk előnybe, nincs igazi "versenytársa". Az iskolában van, és jó ez a kontroll. De Boglárkánk is volt már számkirály, és az imola virág fotóját is Máté ismerte fel csak egyedül. (Vajon miért? :)

5. Új környezet, kimozdulás, új arcok, ingerek, élmények, más mint, ami otthon éri. Valljuk meg őszintén, hogy nem tudjuk anyaként biztosítani azt a sok ingert, utazást, programot, amire az iskola ráfókuszál. Az otthonnak nem is ez a feladata. Oázisként működik, ahova vissza lehet vonulni, fel lehet töltődni. A sok barát. Nálunk ez itthon teljesen megoldatlan. 5 év alatt nem sikerült még tartós barátságokat kiépíteni, amelyre az iskolában lehetőség nyílik.

6. Napi rutinok. Ezt különösen az óvodában tapasztaltuk meg. Sok mindenre szoktatgattam a gyermekeinket, de nem olyan következetesen, mindennaposan, ahogy az óvodában tették. Kezdetben szőrözésnek, túlzott merevségnek értékeltem ezeket a mindennapos rutinokat, de amikor otthon is elkezdte alkalmazni, akkor láttam meg, hogy nekem mennyire nem volt energiám ezekre az "apróságokra" annyira figyelni. (Pl. ha felhúzom a pólót a karjaimon, mikor kezet mosok, akkor nem lesz vizes. Nálunk hányszor vizes lett, még sem jutottam el erre az egyszerű következtetésre.)

Talán ezek voltak hangsúlyosabbak az áldásokban, de van sok apróság is.

Két iskolás gyermekünk van, és kétféleképpen értékeli az iskolai szituációt. A határozott, irányító leánykánk erősen visszahúzódó az iskolában, akinek a hangját is alig hallani. Erre nem is derült volna fény, ha nem kerül el a közösségbe. Nehéz látni, ahogy üldögél magában és nem találja a helyét. Meg kell tanulnia kezelni ezt a személyiségjegyet. Sokat imádkozunk igaz barátokért, akivel őszinte, szeretetteljes kapcsolatba kerülhet.
A legényként határozott, irányító az iskolában. Sokszor mondta az óvónéni róla, hogy képes motiválni, jó irányba terelni a társait. Ő egy nyitott alkat. Neki nem kell a szorongással megküzdenie, hamar barátkozik.

Szeretném megkímélni minden sérelemtől a szemünk fényeit. Az Úr vajon így bánik-e velünk? Megóv minden sérüléstől? Nem használja fel a formáltatásunkra? A krízisekben formálódik a jellem. Ezek a szorongató helyzetek tettek bennünket is azzá, akik most vagyunk.

Ezek a gondolatok érlelődnek bennem az utóbbi időben. Az Úr próbálja ezeket a dolgokat megértetni velem, bár nehezen jut velem előrébb.

2017. május 9., kedd

Mezei virágok

Ezek a fakorongok anyák napjára készültek.


baracklevelű harangvirág (a színek nem tökéletesek)

 pongyola pitypang

 illatos ibolya

 réti imola-egyik kedvenc

 őszi kikerics

 télizöld meténg

réti boglárka- másik kedvenc :)

Egy tavaszi kép :)

"A ti hálaadásotok legyen egyre bőségesebb!" Kolossé 2,7.

Anyák napi örömöm

Bőséges lehet a hálaadásom. Gyönyörűségeim, akikért érdemes édesanyának lenni. Kedves, eleven ajándékok. Ahogy Imola mondaná:"Igazi."



 Imolánk nagy bohóc. Róla nehéz "rendes" képet készíteni.
Nagy élmény volt leánykámmal két szólamban furulyázni

2017. április 25., kedd

Tanulom

Az utóbbi időben többször ért kritika egy olyan területen, ami nagyon fontos a számomra, amelyben próbálok fejlődni. Nem a kritika a fontos, hanem hogy hogyan állok hozzá.

Nekem nagyon fontosak a kapcsolatok, ezért felemészti a hasznos energiáimat, hogy ha valakivel nem tudok szót érteni. A másik, nagyon fontos az emberek véleménye.

Mások véleménye kell meghatározza a viselkedésemet? Miért nem az Úrhoz szabom, mérem magam?
Gal 1,10-ben olvassuk Pálról: "Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája."
Magam fordításában: ha embereknek akarok tetszeni, nem vagyok a Krisztus szolgája. Hiszen akkor a másik lesz a főnököm, gondolkodásom és viselkedésem mozgatórugója.
Kihez igazítom magam? Kinek a véleménye számít?

A másik (a kritizáló) sokszor a vádló bőrébe bújik, mely nem ismer kegyelmet és megbocsátást.
Nem ilyen a mi Urunk. Ő felemel, ha elbuktunk, megbocsát, újrakezdést biztosít.
Egy történet jutott eszembe: A farizeusok (a vádlók) Jézus elé cibálnak egy asszonyt, akit egy súlyos bűnben tetten értek. Haragos szavaikkal csak arra várnak, hogy lesújtson a törvény karja. Ez a nő büntetést érdemel!!! Minderre Jézus csak annyit mond: "Az vessen rá először követ, aki bűntelen közületek!" Hoppá! Van ilyen? Az írás ismerői szépen lassan eltűnnek, hiszen érintve érzik magukat. Később Jézus felnéz, az asszonyhoz fordul: "Hát senki sem ítél el? Én sem ítéllek el téged. Menj el és többé ne vétkezz!"

Ha az Úr nem ítél el bennünket, akkor mi miért tesszük?

Nagyon kedvessé vált ez az ének a számomra az elmúlt napokban:
Pintér Béla: Felemelhetem újra...

/:Felemelhetem újra tekintetem,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Felemelhetem újra a kezeimet,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem. :/2x
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem.

/:Hangod, ha hallom és arcod, ha látom,
szívem tudja, Te ott vagy, s rám vársz. :/3x
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem.
Felemelhetem újra tekintetem,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.

2017. április 17., hétfő

Szolgálatunk


Tavaszi hír

Hóvirág:
Hideg a tél, mindenki didereg,
a fagyos hótakaró mindent betemet.
Hiába bújnék, kemény a jég,
virágfejem még mindig beverem.
Sötét van nagyon idelent,
vágyok a fényre, új életre.
Szirmaim akkor is kibontom,
ha nem olvad a hótakaró!
Áttöröm a jeges páncélt,
hozom a jó hírt: itt a tavasz ismét!
Megújul minden, életre kel,
mit a tél eltemetett.

Szemtanú:
Hideg az éj, mindenki reszket,
a hideg szikla fogva tartja a testet.
A halál győzött volna,
Jézusnak ez lett a sorsa?
Sötét van a szívemben,
vágyok a fényre,
Világ Világossága miért nem lépsz színre?
Jézust nem tarthatja fogva a Sötétség!
A Föld megrendül, a kő elgördül,
angyal hangja dicsőn zendül:

Angyal:
„Mit keresitek a halottak között az élőt?
Nincs itt, mert feltámadt!” (Lukács 24, 5.)
Aki hisz, az megmenekül,
minden ítéletet elkerül.
A hóvirág is kibújt már,
örök élet vár most rád.
„Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1. János 2,8.)

írta: nagnus